Örökbefogadható lovak
Kedves Örökbefogadó!
Az alapítványban élő lovak nagy többsége a volt tulajdonos közbenjárásával került az alapítványba, kiknek többsége a megígért támogatással együtt, egy idő után eltűnt. De mi mégsem haragszunk rájuk, hiszen ők még adtak egy esélyt a régi barátnak az életben maradáshoz, lerázva magukról a lelkiismeretfurdalás érzését. Egy részük állatszerető emberek segítségével, sokukat rossz tartási körülmények közül mentettünk. Mindegyiküknek más az életútja, egy közös bennük, ha megöregednek, vagy ideje korán lesérülnek, többé nem hoznak hasznot, utolós útjuk a vágóhídhoz vezet. Ezt szomorúan vesszük tudomásul, mi, állatszerető emberek, hiszen úgy érezzük a lovak többet érdemelnének. Hiszen egész életükben minket embereket szolgálnak, és mi mégsem becsüljük meg őket.
A NÉVLEGES ÖRÖKBEFOGADÁS egy támogatási forma, mely reményeink szerint egyre több felelősségteljes gondolkodású a lovakat a múltjukért és a jelenükért tisztelő embernek örömöt és boldogságot jelent. Természetesen a kiválasztott lovat bármikor látogathatja és szeretgetheti.



























A csikó már két napja feküdt a karámban, konkrétan már a földhöz fagyott (!!!), mire megérkezett a segítség.
A kapu nyitva áll mindazok előtt, akiket megérintett elhivatottságunk, és helyeslik tevékenységünket.
Lepd meg családtagjaidat, barátaidat, ismerőseidet vagy akár saját magadat egy sokat szenvedett ló jelképes örökbefogadásával!